Miért nem a céljaid a legfontosabbak?

A mai blogbejegyzésemben egy nagyon fontos és érzékeny témát érintek, ez pedig nem más, mint az énkép és a célok kérdése. Hosszú évek óta foglalkozom személyiségfejlesztéssel, önképzéssel, és évekig azt gondoltam, hogy a célok pontos meghatározása a leghatékonyabb, legfontosabb lépés a siker felé. Ma sem állítom azt, hogy nem fontos, de sok tucat tréningprogram, személyes coaching, konzultáció után azt tapasztaltam, hogy a tanítványaim egy részénél az történt, hogy meghatározta a céljait a jövőt illetően, viszont nem igazán érezte magáénak azt, talán legmélyen nem is igazán hitt benne. Úgy állt hozzá, hogy ha ez a feladat, hogy tűzzünk ki célt, akkor tegyük meg, kitűzte a céljait, majd folytatódott minden a régi kerékvágásban. Sajnos ez így nem működik.  Az esetek jelentős részében semmi változás nem történik az ember életében pusztán azáltal, hogy célokat tűz ki. Ha ezt még határidővel spékeli meg, hiszen határidő nélkül nem cél a cél, akkor még frusztrációt is hoz az életébe a folyamat. 

Azt tapasztaltam, hogy a pozitív változás legtökéletesebb, leghatékonyabb útja nem más, mint a vágyott állapot minél részletesebb mentális megjelenítése a jelenben. Na ez most kicsit vudura sikerült. :)

A célok pontos ismerete fontos. Légy tisztában azzal, hogy merre akarsz haladni az életben. Viszont ha ugyanazt az életet éled a céljaid kitűzése után is, mint előtte, akkor a rossz hír az, hogy semmi nem fog változni. Ezért az én javaslatom a következő lépésekből áll:

1. Először is lásd teljesen tisztán, hogy kivé akarsz válni, kivel, hol akarsz élni, mit akarsz csinálni, mit akarsz birtokolni, stb. Erre a legjobb módszer, ha leírod részletesen a tökéletes énképed jellemzőit, összetételét, majd ezt napi szinten átolvasod, tökéletesíted, csiszolgatod. Nagyon jól működik, ha felmondod magadnak pld. a telefonodra, és rendszeresen meghallgatod. Ez azért fontos, hogy folyamatosan tisztában legyél azzal, hogy kivé akarsz válni.

2. A most következő lépésben van a csoda elrejtve. Amint tisztán látod, hogy kivé akarsz válni, kezdj is el úgy élni amennyire  csak a pillanatnyi körülményeid megengedik:

- kezdj el úgy gondolkodni, mintha már az lennél, akivé válni akarsz,

- kezdj el úgy beszélni,

- kezdj el úgy döntéseket hozni,

- kezdj el úgy megjelenni, viselkedni,

-kezdj el úgy cselekedni, mintha már a tökéletes énképed a valóság lenne.

Nyilván ahogy az előbb írtam, a lehetőségeidhez mérten. Ha a tökéletes énképed része egy magánrepülő, ne csüggedj, hogy nem tudsz azonnal repkedni, majd annak is eljön az ideje. Viszont felkészülni már most fel tudsz rá. Nézz olyan videókat, olvass a témával kapcsolatos könyveket, stb. Vedd úgy, hogy a rendelés a repülőre már le van adva az univerzumnak, Te pedig tegyél meg mindent azért, hogy a megrendelés teljesüljön is.

Sokan leragadnak a "hogyanoknál", pedig a "hogyanoknak" az előző két lépés nélkül vajmi kevés értelme van. 

Viszont ha megvan az előző két lépés, utána már csak annyi a dolgod, hogy megnézed, mit csinálnak azok az emberek, akik már azt az életet élik, amilyenre Te is vágysz, és elkezded Te is ugyanazt csinálni.

Folyamatosan tökéletesíted a folyamatot, egyre jobbá válsz az adott tevékenységben, kitartóan megteszed, amit szükséges, és a siker garantáltan beköszönt.

Hajrá! :)